Bevezető Hírek Gömbpanoráma képek Ismertetők Útmutató Támogatóink Elérhetőség


Kiemelt partnereink

Relaxo Sportközpont






A megjelenítő telepítéséhez kattintson ide!
Körpanoráma.hu - Professzionális virtuális séták

Panoráma képek Mórahalom főteréről





Mórahalom városának honlapja

Mórahalomról

Mórahalom városa Csongrád megye egyik legfiatalabb települése. Móra Ferenc a "homokország" fővárosa jelzővel illette, talán nem is alaptalanul. Községi rangot 1950-ben kapott, várossá pedig 1989-ben vált. Mórahalom lakóit sokszor jellemzik a munka- és a vendégszeretet vonásaival. Ezek a tulajdonságok már az Ősökben is megvoltak és ezek segítik a jövő generációjának is elérni a szebb jövőt. Az itt élők már egészen kis koruktól is ragaszkodnak Mórahalom és a térség hagyományaihoz. A környéken élők erejét mindig is az összefogás és az egymásra figyelés adta.


Erzsébet fürdő

Az Erzsébet fürdő története az 1960-as évekig nyúlik vissza. Ekkor találták meg a helyi igen értékes termálvizet a 660 méter mélyre lefúrt kútban. Mórahalom első fürdőjére nem kellett sokat várni, hiszen 1964-ben Beszédes Kornél tervei alapján elkészült a téli-nyári használatra is alkalmas épület. Már ekkor 5 kád, 16 zuhany, belső medence és orvosi kezelő is a vendégek rendelkezésére állt. Az akkori hírek szerint, talán Mórahalmon merült fel először az ötlet, hogy a gyógyvíz kihasználásával egy falusi mozgásszervi gondozó központot hozzanak létre.

A következő nagy fejlesztés 1986-ban, Kószó Dezső adományával indulhatott meg. Ekkor készült el a szabványos méretű versenypályának is alkalmas sportmedence, így már Mórahalmon is lehetőség nyílt úszóversenyek rendezésére. 1999-ben majd 2000-ben is folytatódott a fürdő felújítása, ekkor azonban már tervezett keretek között. A tanmedence kialakítása mellett egy belső gyógymedence is kialakításra került ami tovább javította az ide érkező vendégek és betegek kiszolgálását.

2002-ben kapta meg hivatalosan a gyógyfürdő minősítést és ekkor került sor az Európai Uniós előírásoknak is megfelelő tisztító berendezés beszerelése is. 2003-ban a panzió mellé épült meg a melegvizes gyógymedence, 2004-ben pedig a családok kedvenceként csúszdás élménymedence és gyermekpancsolóval bővült Mórahalom fürdője.


Panzió

Mórahalom fürdője mellé szinte kötelező volt a vendégek szállását magas fokon ellátó panzió építése is. A nyitásra 2002. októberében került sor. 18 kétágyas zuhanyzós szobával és 2 négyágyas apartmannal várják a kedves vendégeket. A szolgáltatásokhoz természetesen hozzájárul a térítésmentes zárt parkoló is. Mivel az Erzsébet fürdő és a panzió gyakorlatilag összeépült, így az itt megszálló vendégek a kényelmes szállás mellett európai szintű gyógyászati szolgáltatásokban is részesülhetnek. A szállás mellet finom ételek és egy 25 fős konferenciaterem is vár a látogatókra.


vissza az előző oldalra